A SOHA TÖBBÉ AUTIZMUS! Facebook csoport születése

A kutatásom terepe a “papírkönyveken” túl az internet volt, ahol a Facebook szülői csoportokban sok segítséget kaptam. Ezúton köszönöm Buczkó Anettnek és Halmágyi Zsuzsának, Krausz Orsinak, Szécsi Annának, akikkel néha az éjszaka közepén értekeztünk, hogy az ő révükön ugorhattam át az első akadályokat.
Közben nagyfiam iskolájában, a győri Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Intézményből felkértek a gyógypedagógusok, hogy ugorjak be valamikor és meséljem el, hogy mi ez az új diéta, amitől Nimród így beindult. Ehhez az Audis múltam révén gyorsan összedobtam pár diát a jobb szemléltetés érdekében.
Ennek a 8 fóliából álló prezentációnak a “Soha többé autizmus! Az autizmus gyógyítása egy édesanya szemével” címet adtam. Ezt meg is írtam az egyik FB-csoportban, ekkor egy sorstárs szülő, Valcz Edit ezt a bejegyzésemet olvasva meghívott Budapestre az általa vezetett Együtt Egymásértnevű autista szülői klubba, hogy tartsam meg ott is ezt az előadást. Így kezdődött az előadás sorozat.

SOHA TÖBBÉ AUTIZMUS! néven 2015 nyarán alapítottam egy Facebook csoportot, melyet eredetileg a fenti előadásom PDF diáinak a fájlfeltöltéséhez hoztam létre, mivel saját oldalra nem lehet dokumentum fájlt feltölteni. A fájlfeltöltést követően a hozzászólásokkal a csoport pár nap alatt életre kelt és pár hónap alatt elérte az 1000 fős létszámot.

A létszám 2017 októberében már 2200 fő és folyamatosan bővül. A csoport 1 éves korában írt rólam a Szülők Lapja nevű internetes portál egy cikket, amely a csoport számára hirtelen országos ismertséget jelentett. Ennek kapcsán keresett meg a Magyar Televízió M2 Petőfi csatornája, ahol először készült rólunk egy rövid filmecske és élő adásban interjú.

A csoportba főként autizmus kapcsán érintett szülők csatlakoznak, de figyelemzavar, hiperaktivitás, viselkedészavar és más idegrendszeri állapotok, ill. ételallergia, ekcéma miatt is jelentkeznek. Egyre több gyógypedagógus, mozgásterapeuta és orvos is tag.
Csoportunk célja, hogy a komplex terápiás rendszerrel minél több gyermeken segíthessünk, minél szélesebb körben elterjesszük az új modern, hatékony terápiákat, melyek egyelőre sajnos főként magán úton elérhetőek.

A csoport összehozta a sorstárs szülőket. Rendszeresen szervezünk szülőtalálkozókat, sőt az előadásaim után még órák hosszat ott maradunk beszélgetni.

  
Az idén nyáron Nőtincsen egy gyermek egészségnapi rendezvényen pedig gyerekestül vettünk részt nagyon sokan, így a csoport a virtuális térből életre kelt.


A csoportban a sikereink az étrend bevezetésével nagyon hamar jönnek legtöbbször a “2 hét alatt visszatérő szemkontaktus” formájában, mint ahogy ez Nimródnál is történt. Vannak gyerekek, akik szinte teljesen „kigyógyultak” ebből a ma már egyre inkább az “autizmus tünetegyüttesre” jobban illő neuro-autoimmun betegségből. Kisfiam tünetei szinte teljesen eltűntek, viszont a súlyosan megkésett beszédfejlődés és az ebből fakadó viselkedési anomáliák területén van még bőven tennivalónk.

Csoportunkban hetente számolnak be anyukák a sikereikről.

Csatlakozás a csoporthoz

 
A csoporthoz itt csatlakozhatsz.

SOHA TÖBBÉ AUTIZMUS! weboldal
 
A weboldalon részletes információkat olvashatsz a komplex terápiáról.